Kilenc

Kilenc

Az India Star, mely több mint egy éve a kikötőben horgonyzott, egy hatvan éves gőzös volt, még a britek által alapított indiai posta veteránja. Bármilyen öreg is volt, meglehetősen jól viselte a függetlenség kezdeti nehézségeit. De hamarosan azon kapta magát, hogy a szétválás miatt kitelepített emberi roncsokat szállítanak vele, majd később – ami a legrosszabb volt – nyomorult zarándokokat Mekka felé. Csőként felfelé meredő öt kéménye közül négyet különböző magasságokban megcsonkított az idő, a rozsda, a karbantartás hiánya, a sors… Ilyen állapotban szinte semmire sem tűnt alkalmasnak, legfeljebb arra, hogy végső tettként hősies elszántságot tanúsítson. Talán ez járt a kapitány fejében, amikor arra utasította rongyos legénységét, hogy újra eresszék le a hajópallókat, melyeket három nappal ezelőtt felhúzatott, amikor a tömeg veszélyes nagyságúra növekedett.

A kapitány tettét valóban nehéz volt megérteni, hacsak nem volt erősen valószínű, hogy valaki elültette a gondolatot a fejében. Ami azt illeti, Ballannak a múlt éjjel sikerült felsurrannia a hajóra, különösebb célja nem volt, csak személyesen akarta látni a furcsán váratlan állapotokat és a könyörtelen események láncolatát, amely kialakulni látszódott. És nem volt egyedül. Sokaknak támadt hasonló ötlete: egy csoport névtelen indiainak, fehéreknek és egy kínainak, akik kivétel nélkül a tömegpszichózis szakértői voltak. Ők voltak a mozgatók, a titkos erő. Pusztán ösztönből pontosan tudták, mit kell tenni. Egyikük a hídra ment, meggyőző kézigránáttal a kezében, míg a többiek elkezdték kérdezgetni a kapitányt. Mennyi szénre, vízre és minimális ellátmányra volna szükség, hogy Európába jussanak?

– És vissza? – kérdezte a kapitány. – Mivel, ha sikerülne is…

– Nem jövünk vissza – válaszolta a kézigránátos. Ekkor ért oda Ballan. És bár sem őket, sem a terveiket nem ismerte, egyből megértették egymást, mint azon kevés kiválasztottak, akik ismerik a titkokat. De miféle titkok voltak ezek, és miért ők voltak a kiválasztottak?

Bár spontánnak tűnhetnek, a tömegmegmozdulások ritkán következnek be egy bizonyos fokú manipuláció nélkül. Emiatt az ember gyorsan egy hatalmas karmestert képzel el, egy óriási főmanipulátort, aki drótok ezreit rángatja a világban, akit itt meg ott tehetséges szólisták támogatnak. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. Az eltorzult érzékek eme világában valójában az történik, hogy egyes kiemelkedő – jó- vagy rosszindulatú – elmék elkezdenek kavarni, keresik a módját, hogy leküzdjék a bizonytalanságot, a módját annak, hogy megszabaduljanak attól az emberi állapottól, melynek ősidőktől fennálló szívósságát nem hajlandóak elfogadni. Nem tudják, hogy mi fog következni, de ennek ellenére fejest ugranak a jövőbe vezető vad repülésbe, felégetve maguk mögött a józan ész hídjait. Mindegyikük a saját agylebenyeinek szálait rángatja. És pontosan ez a mai nap nagy rejtélye: ezek az egymástól független szálak ennek ellenére összekapcsolódnak, és egyetlen egy gondolatfolyamból erednek. Úgy tűnik tehát, hogy a világot nem egy bizonyos karmester irányítja, hanem egy új, apokaliptikus vadállat, egy névtelen, mindenhol jelen lévő szörny, ami valamikor az ősidőkben megfogadta, hogy elpusztítja a nyugati világot. A vadállatnak nincsenek kidolgozott tervei. Megragadja a kínálkozó alkalmakat. A Gangesz partján összegyűlt tömeg pusztán csak a legutóbbi ilyen alkalom volt, de kétségtelenül az, amiben a legtöbb lehetőség rejlett. Ez a vadállat isteni eredetű? Vagy inkább pokoli? Bárhogy is legyen, a jelenség – akármilyen nehéz is ezt elhinni – jó két évszázados. Dosztojevszkij egyszer már kielemezte. És Péguy is, bár más formában, amikor kirohant az „értelmiségi klikk” ellen. De még egy korábbi pápánk, VI. Pál is, uralmának vége felé, amikor felnyílt a szeme és végre-valahára felismerte a Sátán művét…  A vadállatot nem lehet megállítani. Ez minden, amit tudunk. És nyilván ezért hiszi a néhány kiválasztott, hogy eszméik győzedelmeskednek, és ezért tudják nagyon is jól az ellenük rendületlenül harcolók, hogy milyen reménytelen a harcuk…

Bukott őrangyalként Ballan felismerte a vadállat szolgáit és a rendelkezésükre bocsátotta magát. Ez is egy magyarázat. És felajánlotta az ügy érdekében a trágyaembert meg a rémes fiát is. Három napon belül olyan hatalomra tettek szert a csőcselék fölött, hogy ez a függőleges páros lett a hadjárat elvitathatatlan vezetője. Ballan megelégedett azzal, hogy követte és figyelt, időnként, két szónoklat között okos gondolatokat súgott a trágyaevő fülébe és hallgatta, ahogy azokat hihetetlen sebességgel és hozzáértéssel változtatja hősies történetekké.

– Az első dolguk lesz, hogy holnap birtokba veszik az India Start – mondta a kínai. – Készen állnak, de ezt még nem tudják. Csak annak kell megtalálnunk a módját, hogy felnyissuk a szemüket…

– Ki kell fizetnünk a szenet és az ellátmányt – tették hozzá az indiaiak. – De az asszonyainknak még van néhány ékszerük, még a legszegényebbeknek is. És még a legalja fivéreinknek is van egy-két rúpiájuk félretéve az isteneik számára.

Alig több mint a semmi. De ha ezt a semmiséget megszorozzuk ezerrel és még ezerrel, akkor már lesz elég szén és rizs és víz ahhoz, hogy eljussanak Európába. Készen állnak, de meg kell találnunk a módját…

– Ezt bízzátok rám! – válaszolta Ballan.

Később nem tudta megmondani, hogy ő ültette-e el a gondolatot a fejében, vagy a trágyaevő olvasta-e a gondolatait. Egy olyan írástudatlan hindu pária, aki idézni tud a Jelenések könyvéből, átírja az evangéliumokat, ösztönző mítoszokat talál ki, talán képes belelátni a Ballánéhoz hasonló elmékbe is. A trágyaevő azt mondta:

– És akkor összegyűjtötték a nyakláncaikat és diadémjaikat, a karpereceiket és gyűrűiket, és így szóltak a kapitányhoz. Csak így tudunk fizetni neked. Tessék, vedd el mindet! Bejártad már a világot. Gyere, mutasd meg nekünk a Paradicsomba vezető utat!

És a gyűjtés már akkor elkezdődött, amikor a történetnek még a végéhez sem ért.

Ivótökkel a kezükben a totem szörny kegyencei utat vágtak maguknak a tömegben. Ezek a szegény ördögök, akiket inkább gúnyoltak és vertek, mintsem adakoztak és együtt éreztek volna velük, ezek a koldusok az örökké üres ivótökeikkel, a semmibe nyújtott kezükkel most egyszerre azon kapták magukat, hogy kincshalmokat öntenek a próféta lábai elé, majd görbe lábaikon még többért szaladnak vissza, ahogy a tömeg azt kiabálta, hogy ide, ide. A pénzváltók egy pillanat alatt kézbe vették a dolgot. Rögtönzött hálózatokat állítottak fel, gyűjtők seregeit szervezték meg. És ami a leghihetetlenebb, a tömeg még csak nem is kételkedett bennük! Az arany és a rúpiák látványától, mely úgy tornyosult, mint a homok egy óriási homokórában, mind úgy érezték, hogy részesei a legendának. És amikor a trágyaevő a nyugat kapuja előtt álló isteni flottáról beszélt, és elmondta, hogyan énekeltek az emberek az India Star fedélzetén, mind odafordultak és az India Starra néztek, és kinyújtották karjaikat a Paradicsom felé.